Megfigyelőként vett részt a betörésben
Csecsemőjével a karján követte el a betörést
Öthónapos csecsemőjét is magával vitte a férfi a betöréshez, amelyben egy cimborája mellett, bűntársként vett részt. A férfi az akció közben késsel is megfenyegette a túl korán hazaérkező háztulajdonost.
2015.01.07 18:00ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net/Nutdanai Apikhomboonwaroot
Öthónapos csecsemőjével együtt vágott bele a betörésbe egy floridai férfi, bár eredetileg ő csak őrszemként vett volna részt az akcióban, miközben egy cimborája ténylegesen behatolt a kiszemelt házba. A 22 éves Corey Mathews a karjára akasztott babahordozóban őrizte a fiát, így szúrta őt ki a St. Petersburg-i lakó, akinek a szomszédjába tört be a duó. Az lett volna a feladata, hogy amikor felbukkan a háztulajdonos, értesíti a házon belül ténykedő társát.
Ez utóbbi sikerült is, és Mathews társának sikerült is elmenekülnie, a babysitter nélkül maradt fiatal apa azonban nehezebben tudott futni a bébihordozóval, így a lakás tulajdonosa üldözőbe vette őt, miközben mobiltelefonján felhívta a 911-et és bejelentést tett a rendőrségen. Az üldözés egy pontján Mathews egy kést rántott elő és azzal fenyegette meg az őt üldöző tulajdonost, hogy megöli, ha tovább követi.
Végül a rendőrök fogták el, 15 ezer dollár óvadék ellenében előzetes letartóztatásban várja a betöréses lopásért és egyéb bűncselekményekért indított eljárás folytatását. A babára addig Mathews édesanyja vigyáz - számolt be a Tampa Tribune.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


