Legalább 10-szer erőszakolt állatokat
Kecskékkel szexelt: jobban szerette őket, mint a nőket
Azt mondta, sokkal nagyobb elégedettséget okoznak neki a kecskék, mint a nők, ezért szexelt az állatokkal a fiatal férfi, de a rendőröket ez a magyarázat nem hatotta meg, inkább letartóztatták.
2015.01.07 10:00ma.huGyanúba keveredett a 20 éves férfi, egy állattartó gazda fedezte fel, hogy a kecskéin már nem először látta annak jelét, hogy valaki közösült velük, de az csak a letartóztatás után derült ki, hogy Malam Kamisu több mint tíz alkalommal szexelt az állatokkal. A perverziót ő maga is bevallotta, és azzal magyarázta, hogy azért szeret inkább az állatokkal fajtalankodni, mint nőkkel szeretkezni, mert az állatok sokkal jobban kielégítik a vágyait - számolt be a Daily Mirror.
A nigériai Dutse területén élő férfiról az is kiderült, hogy valójában a környékén élő nők közül még soha eggyel sem feküdt le. A helyi bíró két hét vizsgálati fogságot rendelt el ellene, a rendőrség pedig közölte, hogy miközben Kamisu vallomást tett, azt is megjegyezte, hogy megbánta a tettét - nemcsak azért, mert tudja, hogy társadalmilag nem elfogadott dolgot művelt, hanem azért is, mert ellenkezik az iszlám törvényeivel. Némi zavart okoz ugyanakkor az, hogy a bíró, Auwalu Sani Balago szerint a vádlott igazából nem vallotta be, hogy ő erőszakolta meg a kecskéket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 A Cordia elindította első brit bérlakás-projektjének építkezését
- 22:27 Homokos strand lesz a Desedánál
- 21:30 Itt a videó Robert Fico merénylőjének elfogásáról
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06