Tóth Andi fergeteges koncertet adott
A Gozsduban debütált a 2014-es X-Faktor-győztes
Az ünnepek előtt és között is tárt karokkal várja a látogatókat a belváros egyik népszerű rendezvényközpontja, ahol néhány napja a friss X-Faktor-győztes, Tóth Andi is színpadra állt.
2014.12.24 20:00ma.hu
Fotó: Just Creative
Szenzációs koncertet adott az X-Faktor történetének eddigi legfiatalabb győztese, Tóth Andi, aki a show utáni napon a belváros egyik kedvelt központjában szórakoztatta először a nagyérdeműt. A fiatal tehetség a műsorban előadott legnépszerűbb dalaival örvendeztette meg a közönséget.
„Örülünk, hogy ennyien eljöttek erre a fantasztikus koncertre. Az ünnepi programok persze még csak ezután kezdődnek, 30-án előszilveszteri bulival készülünk, 20 órától Lotfi Begi, a Compact Disco alapítója, elismert DJ hozza lázba majd a táncoslábúakat két órás magyar slágereket feldolgozó remixével, miközben a bejáratoknál pezsgőt töltünk ki a látogatóknak a szilveszterre készülve” – avat be mindenkit az elkövetkezendő programokba Aradi Ferenc, a helyszín képviselője.
Természetesen hétfőn, a Hanuka ünnepének utolsó előtti napján is kigyúltak a gyertya fényei, este Radnóti Zoltán, a Bét Shalom Zsinagóga rabbija lobbantotta lángra a gyertyát, majd Klein Judit énekművész hangolta rá a közönséget az est fénypontjára, a 2014-es X-Faktor győztesének lenyűgöző produkciójára. Másnap, 23-án, a Fények Ünnepének zárónapján Eichner Viktor gyújtjotta meg a nyolcadik gyertyát, a megemlékezésre pedig Dina Pandzarisz tette fel a koronát zenéjével.
Kellemes ünnepeket kíván a Gozsdu Udvar!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
- 8:53 Súlyos sérülés miatt kényszerül pihenőre a magyar világcsúcstartó szabadtüdős búvár
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


