Szivacshengerrel alázták meg a gyereket
"Megvakították" a szem nélküli kisfiút
Kevés gyereknek lenne büntetés, ha egy hétig egy uszodai szivacshengerrel a kezében kellene járkálnia, egy vak kisfiú számára azonban ez olyan, mintha egy látónak bekötnék a szemét.
2014.12.18 22:00ma.hu
Megalázó és kegyetlen büntetést talált ki egy iskolabusz vezetője, amikor a szem nélkül született kisfiút verekedésen kapta egy társával. Az észak-kansasi iskola alkalmazottja észrevette, hogy a 8 éves Dakota Nafzinger és egy másik kisfiú egymást kezdték ütni, ezért büntetésből elvette tőle a fehér botját és egy uszodai szivacshengert nyomott a kezébe, hogy két hétig csak ezt veheti a kezébe. A fehér bot egyébként az iskola tulajdona volt, a kisfiú csak használatra kapta meg, ezért jogi értelemben véve nem is történt semmi törvénytelenség, nem a magántulajdonától fosztották meg Dakotát.
Édesanyja azonban jó okkal háborodott fel a történteken. "Ez az ő szeme, a bot az egyetlen lehetősége, hogy tájékozódjon" - panaszolta Rachel Nafzinger az egyik kansasi televíziócsatorna műsorában. "Miért csinálta ezt? Miért vette el az egyetlen dolgot tőle, amit mindenhez használnia kell?" - tette fel a kérdést. "Annyi mindenen keresztülment már az életben, 8 év alatt!"
A kisfiú is elmondta, hogy a hajlékony szivacshengerrel minden sokkal nehezebb. "Nem érzem a dolgokat" - magyarázta. A szülei elárulták, hogy a hír hallatán több idegen is felajánlotta, hogy kifizetik a kisfiúnak a saját botját, így nem kell többé az iskolai tulajdonra hagyatkoznia, de végül az iskola vezetősége is beismerte a tévedést és a két hét helyett már szerdán - két nap után - visszaadták neki a botját, egy bocsánatkérés kíséretében - adta hírül a NY Daily News.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


