Repülő sportautó?
Autóstul rontott a házba, ráadásul a tetőn át
Nem az volt a baj, hogy túl gyorsan ment, hanem hogy túl alacsonyan repült - valószínűleg ezért landolhatott a sportautó egy háztetőn. Szerencsére az ott lakók nem sérültek, ellentétben a kocsival és a házzal.
2014.12.11 12:00ma.huMintegy 6 méter magasra repült fel a BMW, amelynek sofőrje egy kanyarban elvesztette az uralmát a kocsi fölött és a kisodródás közben valamin felcsapódott. A szokatlan "kompozíciót" a ház tulajdonosa meg is örökítette egy fényképen, miután a váratlan vendég nem túl illedelmesen megjelent náluk szerdán éjfél után fél órával. A San Diego közeli Escondidóban a háziak szerencsére a késői órán épp a ház másik felében voltak, így senki sem sérült meg közülük, és a BMW sofőrjének sem lehettek túl súlyos sérülései, mivel a baleset után azonnal elmenekült, a rendőrség csak később kapta el.
Az anyagi kár viszont annál jelentősebb: nemcsak az értékes autó lett totálkáros, valamint nemcsak a ház felét kell újraépíteni, de az irányíthatatlanul repülő autó összetörte a házigazda garázsban álló kocsiját is - számolt be a Tampa Tribune.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


