Évekkel ezelőtt megsemmisítették a készletet
Megoldódott az elveszett agyak rejtélye - direkt dobálták ki
Először még az egyetem kurátora is azt mondta, semmit nem tud az elveszett agyakról, mostanra azonban kiderült, hogy nem ellopták a szerveket, hanem egész egyszerűen leselejtezték.
2014.12.04 16:00ma.hu
Az elmúlt napokban egy titokzatos rejtély tartotta izgalomban a Texasi Egyetem illetékeseit, miután kiderült, hogy az alagsorban tárolt csaknem száz agynak egyszerűen nyoma veszett. Egy elmélet szerint a diákok lopták el a formaldehidben évtizedek óta tárolt szerveket, hogy azok segítségével tegyék tökéletessé a halloween napi tréfájukat. Még az agyak őrzésével foglalkozó kuratórium tagjai sem tudták, mi történt a gyűjtemény csaknem felével, amelyet egykor az austini kórház adományozott az egyetemnek oktatási és bemutató céllal.
Az agyak egyik felét a pszichológia tanszéken állították ki, de ott csak 100 tartálynak volt hely, így a többit az állattani kutatóközpont raktárában helyezték el. Bár a személyes azonosításra alkalmas adatokat el kellett távolítani a szervek üvegtárolóiról, évtizedek óta tartja magát az a hiedelem, mely szerint a gyűjtemény egyik darabja az 1966-ban tömeggyilkosságot elkövetett Charles Whitman maradványa volt - ám azt sem lehet tudni, hogy az a tanszéken, vagy a raktárban volt-e.
Most a rejtély megoldódni látszik, az egyetem vezetősége belső vizsgálatot indított, melynek során kiderült, hogy valójában már 12 évvel ezelőtt megsemmisítették a most hiányzó agyakat: többségük egész egyszerűen már túl rossz állapotban volt ahhoz, hogy tovább őrizgessék azokat, és már alkalmatlanok voltak a kutatásra és a tanításra. Arra ugyanakkor továbbra sem tudott választ adni az oktatási intézmény, hogy pontosan hány szerv pusztult el - adta hírül a Tampa Tribune című internetes lap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06