Életveszélyes vacsora
Upsz, nem csak a pulykát szúrták meg...
Korán kezdte a hálaadási falatozást a férfi, majdnem belehalt.
2014.11.29 18:00ma.huAz ugye mindenkinek megvan, mikor anyu netán a nagyi rácsap az ember kezére, ha az ünnepi ebéd, vagy vacsora előtt megpróbál torkoskodni? Nos, egy pennsylvaniai családnál ez a helyzet kicsit durvábbra sikeredett.
freedigitalphotos.net/adam
Jacklyn Blake ugyanis, miután felébredt délutáni szunyókálásából azt vette észre, hogy élete párja elkezdett falatozni a hálaadási vacsorából. A nőt – aki mint kiderült nem volt teljesen józan – ez a háládatlan eljárás annyira felbosszantotta, hogy egy késsel megszúrta a férfit majd kergetni kezdte az asztal körül. Mondjuk jobban belegondolva, az első telepesek is hasonló módon bántak az őslakosokkal, tehát elképzelhető, hogy csak túlzásba vitt tradicionalizmusról van szó.
A kiérkező rendőrök őrizetbe vették a tüzes menyecskét, a mellkasára törölközőt szorító férfit pedig a mentők súlyos, de nem életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. A 47 éves nőt, aki mint a férfi elmondásából kiderült egész délelőtt részeg volt, a rendőrség súlyos testi sértés okozásával, és életveszélyes fenyegetéssel vádolja.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


