Ezt még gyakorolni kell...
Az idomítás csődje: amikor még a bírák is sírva kacagnak
Van az úgy, hogy a versenypálya szélét jelző tárgyak sokkal érdekesebbek, mint maga a verseny. Bár a gazdi ennek aligha örült, a kutyaverseny legnagyobb sztárja mégis a rakoncátlan eb lett.
2014.11.20 08:00ma.hu
Fotó: YouTube
A Golden Retrieverekről sok mindent lehet tudni. Ez a fajta híres például az éles eszéről, a barátságos természetéről, és persze a könnyű idomíthatóságáról. Persze vannak kivételek... Mint például ez a finn eb, akit gazdája a Koira Mestari elnevezésű versenyre nevezett be, annak reményében, hogy talán ők vihetik haza a nap végén a bajnoknak járó serleget és persze az ezzel járó dicsőséget.
Az ifjú hölgynek azonban hamar szerteszálltak az álmai, amikor a rajtjel kiadása után a négylábú rájött, hogy a néhány méteres pálya végén álló gazdinál sokkal érdekesebb az, ami a pálya szélén van. Először egy vizestálka hívta fel magára az eb figyelmét, aztán talált némi kutyakekszet is, útközben felkapott egy játékot, de két másodperccel később eldobta egy kolbászért cserébe - és a gazdája hiába próbálta őt visszaterelni a helyes irányba, a rakoncátlan jószág rá se hederített.
Miközben a gazdán jól látható az elkeseredettség és a felsülés miatt érzett szégyen, a bírák egyre szórakoztatóbbnak tartják a futam alakulását, és a főbíró kitartóan, bár nem épp rezzenéstelen arccal figyeli a stoppert - hiába no, ő se bírja elrejteni a kuncogását. Az biztos, hogy az ismeretlen nevű állat idén nagyon messze volt a győzelemtől, de hogy nélküle talán sose ismeri meg a világ a finn "Kutya Bajnok" versenyt, az hétszentség, és ha másért nem, hát ezért már megérte benevezni! Az az érem meg ráér jövőre...
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


