Nagy bánat az örömben
Tragédia: ByeAlex gyászol
Hiába a nagy öröm ByeAlex számára, hiszen frissen megjelent Özséb című könyvét ajnározzák rajongói a közösségi oldalakon, a minap fájdalmas vallomást tett egy posztban.
2014.11.15 09:00ma.huNagy volt az öröm ByeAlex szívében, hiszen Özséb című könyvét nyakra-főre dicsérik a közösségi oldalain. Ezek között a posztcunamik között találtunk rá egy meghökkentő bejegyzésre, mely Radnóti Miklós Apámhoz az égbe című versét idézte.
"Apám ott fenn az égbe! Gondolsz-e néha rám? Mert én sokszor bámulva a légbe... Elgondolom, hogy milyen kár... Hogy ily korán meghaltál... Apám!"
Mint kiderült, nemrég minden figyelmeztető előjel nélkül, 53 éves korában érte a halál ByeAlex édesapját.
Alex a Borsnak mondta el, hogy édesapja, Ferenc sosem volt beteg, semmiféle fizikai jele nem volt annak, hogy esetleg baj lehet. Állítólag pár hónapja már lábon kihordott egy infarktust, most pedig kettőt kapott egyszerre, amivel már nem bírt el a szervezete.
"Azt tudni kell, hogy láncdohányos volt, szinte rágta a cigit" – mondta az énekes, aki pesszimista, ugyanakkor rendkívül jó humorú, dolgos emberként jellemzte a lapnak édesapját.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


