Rosszul lettek a tűzoltók is
Vegyvédelmi ruha kellett hozzá: 5 éve nem fürdött a férfi
160 kilóval már nehézkesen megy a mozgás, és már a fürdés sem egyszerű, de még ezzel együtt is megdöbbentő volt a bűz, amivel a tűzoltók szembesültek a férfi kimentésekor.
2014.11.05 10:00ma.hu
Csak gázálarcban és vegyvédelmi ruhában voltak képesek a tűzoltók megközelíteni a Stuttgart melletti Nürtingenben élő férfit, aki légzési nehézségekre hivatkozva a mennyezeten keresztül kopogtott fel a szomszédjának a nemzetközi S.O.S vészjelzéssel, ő pedig ezt követően értesítette a mentőket. A bérházban élő férfi szomszédai azt mondták, hogy amikor meglátták a különleges védőöltözetben megjelenő egységet, azt hitték, vegyi támadás történt a 65 éves férfi lakásában. Az igazság ezzel szemben az volt, hogy a 160 kilós férfi olyan mocsokban élt, amit másképp nem lehetett elviselni, és nemcsak a környezete volt borzalmas, de ő maga sem fürdött, sőt, az elmúlt 5 évben egyszer sem váltott ruhát.
"Térdig ért a szemét, rothadó pizzák a dobozokban, régi ételek és konzervek... és a férgek neszezése" - így írta le a helyszínt az egyik tűzoltó. "A szag egyszerűen leírhatatlan volt" - tette hozzá. Az ajtót kénytelenek voltak kitörni, mert a szemét úgy felhalmozódott mögötte, hogy már nem lehetett kinyitni, és végül a férfit csak az erkélyen keresztül, egy daru segítségével tudták lehozni, hogy betegyék az utcán várakozó mentőautóba - számolt be a MailOnline.
A mentésben részt vevő csapat állítólag az akció után kénytelen volt az összes ruháját és berendezését is fertőtleníteni. Az nem világos, hogy a szomszédok hogyhogy nem érezték az évek óta terjedő bűzt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06