Egy hétig "lakott" a fülében a nyolclábú
Pókhálóról énekelt, pók költözött a nő fülébe
Egy héten keresztül hallgatta az időről időre megjelenő furcsa hangokat, de arra nem gondolt az énekesnő, hogy a különös kaparászást a fülébe szorult pók műveli.
2014.11.03 12:00ma.hu
Sejtette, hogy valami nem stimmel, de azt álmában sem gondolta volna a 30 éves, énekesnőként ismert Katie Melua, hogy egy pók költözött a fülébe egy hétre. A grúz származású brit énekesnő korábban énekelt egy dalt a pókhálóról is (Spider Web), de nem emiatt tett szert a hívatlan "bérlőre", hanem úgy véli, hogy egy régi fülhallgatóba költözhetett be a nyolclábú, és onnan mászott át a fülkagyló belsejébe.
"Egy héten át susogó hangot hallottam a fülemben, úgyhogy elmentem az orvoshoz, ahol ma reggel kivették. Ez volt az a kis fickó, amit találtak" - tette közzé a múlt héten az Instagramon. "Nem okozott egyáltalán gondot, kivéve amikor hallottam a csoszogó zajokat" - mondta. Bár az orvos által rögzített pár másodperces videó ijesztőnek tűnhet, valójában nagyon pici pókról van szó, és meglepő módon élve sikerült kiszedni. Egy rövid ideig egy kémcsőben élt és Katie szerint remekül érezte magát, de időközben már szabadon is engedte őt az énekesnő a kertjében.
"A fülész azt mondta, soha nem szedett ki még élve ilyen betolakodót mostanáig. Halott viszont rengeteg volt" - derült ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06