Fodrászhoz ment a szörnyű gyilkosság után
Megrázó: megölte, majd megerőszakolta a lakótársát
Megfojtotta, majd a biztonság kedvéért még nyakon is szúrta a gyilkos a vele egy lakásban élő fiatal nőt, és amikor már biztos volt benne, hogy halott, megerőszakolta a testet.
2014.10.31 18:00ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net/kibsri
Letartóztatta az orlandói rendőrség a 20 éves Bryan Santanát, akit azzal vádolnak, hogy megölte, majd megerőszakolta a lakótársát, és később a másik albérlővel is végezni akart, de neki sikerült elmenekülnie. A pizzafutárként dolgozó fiatal a rendőrségi kihallgatásakor beismerte, hogy megfojtotta a 23 éves Shelby Faziót, aztán nyakon szúrta, majd amikor a lány már halott volt, megerőszakolta a holttestet. A rendőrség szerint úgy tervezte, hogy a másik lakótársát is megöli, majd egy játékpisztolyt fogott volna, hogy azzal provokáljon ki egy "rendőrök általi öngyilkosságot" - számolt be a hatósági jelentésekre hivatkozva a Metro című brit lap.
John Heermance, az ugyancsak 23 éves lakótárs azt mondta, hazatérésekor döbbenten fedezte fel a vérfoltokat a falon, amelyek Fazio hálószobájába vezettek. Pár másodperccel később észrevette Santanát, aki a mosogatóban próbálta a vértől maszatos kezét megtisztítani, így azonnal a szobájába rohant, hogy felkapja a telefonját és a kocsikulcsát, de a késlekedés majdnem az életébe került. Mielőtt ki tudott volna menekülni a házból, Santana hátulról rátámadott, a kezében paprika spray volt, a másikban pedig egy kés, de még mielőtt nagyobb baj történt volna, Heermance-nak sikerült kiszaladnia és segítséget hívnia.
Eközben Santana állítólag elindult, hogy megvegye a hamis fegyvert, de előbb még beugrott egy hajvágásra a helyi üzletközpontba. A tulajdonos elmondása szerint amikor megjelentek a rendőrök és letartóztatták őt, a szeme elkerekedett és csak annyit mondott: "megyek a börtönbe", "vagyis tudta, hogy mindennek vége" - nyilatkozta a fodrászüzlet vezetője a Channel9 című tévécsatornának.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


