Nem először fordult elő?
Dermesztő pillanatok: örvény nyelte el a kajakost
Kívülről nézve elég dermesztőnek tűnik, de a kajakostól pár méterre evező barát reakciója alapján - és persze a kajakos viselkedését elnézve is - úgy tűnik, nem először szippantja be az örvény.
2014.10.29 08:00ma.hu
Fotó: YouTube
A kanadai Ottawa folyó kedvelt hely a vadvízi evezők körében, nem véletlenül: a folyóban rendszeresen alakulnak ki kisebb-nagyobb örvények, ennek tudható be többek közt az is, hogy az extrém sportolók az öt legjobb, vadvízi evezésre alkalmas folyó közé sorolták. Az egyik turisztikai honlap így ír a környékről: "A folyó két csatornája nagyon eltérő tapasztalatokat nyújt. A főcsatorna a raftingosok számára a folyamatos zuhatagok által nyújt élményt, míg a középső csatorna a kajakosoknak kedvez. Az olyan helyek pedig, mint a Hell's Half Mile (a Pokol Fél Mérföldje), különösen szórakoztatók."
Az 1200 km hosszú folyó úgynevezett "a Hentes Kése" nevű pontján került örvénybe a Juanito de Ugarte nevű kajakos, akit az egyik barátja vett filmre, bár a képsorokat elnézve a jelenet nem érte váratlanul egyikőjüket sem, nem látszik és hallatszik semmi olyan, ami arra utalna, hogy megijedtek volna, a videózó fiatal is teljesen higgadtan szemléli az eseményt. A sorsát kísértő férfi mintegy 10 másodpercig van a víz alatt, mielőtt újra felbukkanna, de a képsorok arra is jók, hogy megmutassák, az örvényben a leghelyesebb, ha nem ficánkolunk és nem küzdünk ellene - a víz forgása így előbb-utóbb visszalök a felszínre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


