Aukció
Eladó egy egész szellemfalu Connecticutban
Nyolcszázezer dolláros kikiáltási árral kínálnak eladásra egy egész szellemfalut az amerikai Connecticut államban.
2014.10.28 13:20MTIAz 1830-as években alapított Johnsonville gyárvárosként kezdte a pályafutását. Később, 1960-ban a milliomos Ray Schmitt vásárolta fel a város összes ingatlanját.
Az üzletember a saját épületeit is Johnsonville-be szállíttatta, köztük egy viktoriánus kori istállót és egy massachusettsi kápolnát, hogy létrehozzon egy vidámparkot. A helyi hivatalos szervekkel való összetűzést és néhány tűzesetet követően azonban a park 1994-ben bezárt - írta a Business Insider című hírportál.
A New York városától két órányira fekvő Johnsonville szolgált hátteréül nemrég a Cuba Gooding Jr. főszereplésével készült Freedom című mozinak és itt vették fel annak idején Billy Joel River of Dreams című videoklipjét is, ám ezeket leszámítva a majdnem 260 ezer négyzetméteres terület elhagyatottan áll a park bezárása óta.
Hat évvel ezelőtt egy beruházó vásárolta meg a birtokot, amelyet tavaly 2,9 millió dollárért próbált eladni. A sikeretlen kísérlet után a szellemfalut most 800 ezer dolláros kikiáltási áron kínálja az Auction.com online ingatlanpiac. Az érdeklődők keddtől csütörtökig licitálhatnak a nyolc épületet magába foglaló birtokra.
Forrás: aukcion.com
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


