Összekeverte a csiperkével
Halállal végződött a romantikus vacsora: gyilkos galócát főzött a nő
Amikor az erdőben rátalált a gombára, azt hitte az asszony, hogy közönséges csiperkét talált, és boldogan főzte meg a vacsorát magának és férjének. Másnap reggel belehalt.
2014.10.24 20:00ma.huCsak egy romantikus vacsorával akarta meglepni a férjét, ám néhány órával később belehalt a gyilkos galóca mérgezésébe az asszony, aki saját maga gyűjtötte az étel alapanyagát a spanyol Gerona menti erdőben. Az 56 éves nő a sajtóhírek szerint délután még lelkesen szedegette a gombát, amiről azt hitte, hogy közönséges csiperke, de sem ő, sem pedig férje nem ismerte fel, hogy valójában az egyik legmérgezőbb fajta rotyog a fazékban.
Fotó: Wikipedia
A házaspár jóízűen belakmározott az ételből, az első tünetek csak másnap reggel jelentkeztek, ám akkor már késő volt. Alig négy órával a kórházi felvételt követően a feleség többszörös szervi elégtelenség miatt életét vesztette, férje pedig szintén súlyos állapotban került az orvosok kezei közé, de őt sikerült stabilizálni és úgy tűnik, már túlvan a közvetlen életveszélyen - számolt be a Daily Mirror.
A gyilkos galócát nagyon könnyű összetéveszteni az ártalmatlan, ehető gombafajokkal, legfőképp a csiperkével. Fontos jellemző azonban, hogy a kalapja enyhén zöldes árnyalatú, a lemezkék pedig fehérek, ellentétben a csiperke jellegzetes barnaságával. Fogyasztása végzetes károsodást okozhat a májban és a vesében, és elég egyetlen uncia - 3 dekagramm - belőle, hogy megöljön egy felnőtt embert. A méreganyagok a főzés során sem bomlanak le, íze és illata pedig annyira kellemes, hogy akik elfogyasztják, sokszor csak akkor jönnek rá, hogy mérgező gombát ettek, amikor már késő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


