A telefonszám miatt ölték meg a nőt
Halál vár a gyilkos szektatagokra
Halálos ítéletet mondott ki a kínai bíróság egy apára és a lányára, miután tavasszal addig rugdostak egy nőt az egyik gyorsétteremben, míg ő bele nem halt a sérüléseibe - a vallás nevében.
2014.10.14 16:00ma.hu
Nem akarta megadni a telefonszámát - ezzel magyarázta egy apa és lánya, hogy miért öltek meg májusban egy nőt a gyorsétteremben. A 37 éves, Wu vezetéknevű áldozat a Kína keleti részén elterülő Shandong tartományban várakozott a gyorsétterem pultjánál, amikor egy kisebb csoport gyűlt köréje, a telefonszámát követelték a Mindenható Isten Egyházának (Quannengshen) nevében, és amikor erre ő nemet mondott, halálra verték. Az étterem biztonsági kamerája az egész jelenetet rögzítette, így a bíróság azt is láthatta, amint a csoport egyes tagjai a nő fejét rugdossák és taposnak rajta.
A szektatagok azt állították, hogy a nőt egy gonosz szellem szállta meg a támadás előtt, ezért ölték meg, a bíróságot azonban ez nem győzte meg, így Zhang Fant és a lányát, Zhang Lidongot a napokban lezárult bírósági tárgyalás végén halálra ítélték - számolt be a Xinhua hírügynökség. A csoport másik tagja, Lu Yingchun életfogytiglani börtönbüntetést kapott, két további társukat pedig tíz, illetve hét év börtönre ítélték. A hivatalos beszámolók a csoport tagjainak korára nem térnek ki.
A Mindenható Isten Egyháza 2012-ben a globális apokalipszisról prédikált - emlékeztetett a Metro című brit lap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06