Megszökött a beteg
Mentőt lopott, hogy meglóghasson a kórházból
Egy mentőautóval szökött meg a beteg a kórházból: a parkolóban álló járműbe pattant be és hajtott ki. A kocsira később műholdas nyomkövető segítségével találtak rá.
2014.10.13 16:00ma.hu
Egy mentőautóval menekült egy beteg az arizonai Phoenixben működő West Valley Kórházból, az illetékes rendőrség tájékoztatása szerint a Michael Lopez nevű beteg csak bepattant egy ott parkoló mentőautóba és mire bárki felocsúdhatott volna, elhajtott. Az egyik mentőtiszt a kocsi hátuljában ült, ő még biztonságosan ki tudott ugrani, a nagy menekülés közben más sem sérült meg - számolt be a Tampa Tribune.
A rendőrség a menekülő nyomába eredt, de a férfi nem húzódott le és egy rövid időre a nyomozók el is veszítették a mentőautót, de nem sokkal később a beszerelt műholdas nyomkövető segítségével rátaláltak Lopez külvárosi otthonában, Avondale-ben. Lisa Kutis, a goodyeari rendőrség szóvivője elmondta, hogy a férfit közlekedési eszköz lopásáért, a hatósággal szembeni ellenállásért és rendbontás vádjával letartóztatták, most egy phoenixi börtönben várja a további sorsát.
Az nem derült ki a rendőrségi jelentésből, hogy milyen okból került kórházba a férfi, csupán annyit mondtak el a hatóságok, hogy Lopez úgy érezte, akarata ellenére tartják benn, ezért szökött meg - most egy jobban őrzött helyre került. A mentőautót a sürgősségi szolgálat munkatársai visszavitték az állomáshelyére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


