Jönne már haza...
Hetek óta fogva tart egy magyar férfit a kanadai határőrizet
Csizmár Istvánt szeptember 2-án azért vették őrizetbe, mert hamisan tüntette fel a Kanadába való belépésének okát.
2014.10.12 20:30MTI
Több mint öt hete tart fogva a kanadai határőrizet egy magyar férfit, noha nem vádolják csempészéssel, nem folyamadott menedékért, megvan a repülőjegye is és már szívesen hazatérne Magyarországra - közölte vasárnap internetes kiadásában a Toronto Star kanadai napilap.
Csizmár Istvánt szeptember 2-án azért vették őrizetbe, mert hamisan tüntette fel a Kanadába való belépésének okát. A férfi először azt állította, hogy látogatásra érkezett, majd elismerte, hogy szándékában áll feleségül venni a kanadai állampolgárságú Lóczi Zsuzsannát, akivel az interneten ismerkedett meg, és letelepedni szeretne az országban.
Csizmárt eddig háromszor hallgatták ki fogvatartás-felülvizsgálati tárgyaláson, utoljára pénteken. A bíró kijelentette, hogy nem engedheti be Kanadába, de a férfi nem ülhetett fel egy Európába tartó repülőgépre sem, ahogy remélte.
A férjjelöltet Kanadába meghívó Lóczi Zsuzsanna két és félórányira lakik a fogháztól. Minden nap felkeresi a férfit, sorsáért felelősnek érzi magát. Egymást a beszélőablakon át látva, telefonon tudnak ilyenkor szót váltani. Csizmár szerint kirívó eset az övé, mert akit hozzá hasonlóan bevittek, az már rendszerint aznap hazautazhatott.
A következő felülvizsgálati tárgyalást november 8-ra tűzték ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


