Csak egy picit megütötte magát
A világ legszerencsésebb bringása? Ezt a balesetet túlélni...!
Egy orosz kereszteződésben felállított kamera rögzítette a döbbenetes balesetet, amiben nem is maga a karambol volt a lényeg, hanem a véletlenül belekeveredett biciklis - elvben meg kellett volna halnia.
2014.09.22 08:00ma.hu
Fotó: YouTube/AVK Wellcom
Elképesztő jelenetet rögzített egy moszkvai kereszteződésben felállított térfigyelő kamera, miután egy kisteherautó és egy személygépkocsi ütközött egymással, majd letaroltak egy szabályosan közlekedő bringást. Utóbbiról aligha hinnénk az első pár másodperc alapján, hogy túlélte a balesetet, de aztán kiderül, hogy nemcsak túlélte, de szemmel láthatóan kutya baja, csak egy kicsit beütötte magát, ahogy a földre került a bicikliról.
Sőt: pár pillanat leforgása alatt többször is kijátszotta a halált: egyszer akkor, amikor az ütközés következtében lerepülő lökhárító csak hajszálnyira kerüli el, ahelyett, hogy kettévágná a férfit, aztán meg a teherautó megy át fölötte, de jó erőben lehettek a férfi védőangyalai, mert pont akkor "félrebillentették" a kocsit és a biciklis pár másodpercnyi sokk után észbe kapott és már rohant is a felborult teherautó vezetőjét menteni.
Az orosz hírügynökségek szerint senki sem sérült meg a rémisztő balesetben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


