A szomszéd városban találták meg a gyereket
5 kilométert gyalogolt álmában, tűzről álmodott a kislány
Csaknem öt kilométert gyalogolt álmában a négyéves kislány, mert azt álmodta, hogy kigyulladt a házuk és meg akart menekülni a borzalom elől. A szomszéd városban találtak rá hálóingben.
2014.09.18 14:00ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net/Phaitoon
A rémálma elől menekült egy négyéves kislány, miközben továbbra is mély álomban volt: öt kilométerrel távolabb, a szomszéd városban, Honningsvagban találtak rá a járókelők a hálóingben és egy kis csizmában ténfergő gyermekre. A norvég Thea Helene Robertsen a nagynénjénél, Kristine Sorensennél aludt két fiatalabb testvérével együtt, mivel édesanyjuk elutazott nyaralni, amikor azt álmodta, hogy kigyulladt a ház és úgy érezte, menekülnie kell.
Megtalálása után azt mondta, nem is emlékszik rá, hogy felhúzta a csizmácskáját, mielőtt elindult a viharban vasárnap éjjel. A nagynénje mindenesetre teljesen bepánikolt, amikor felfedezte, hogy Theának üres az ágya és a kislány sehol sincs a házban. Szerencsére a gyermek sértetlenül úszta meg a kalandot, noha a vékonyka hálóing nem sokat védett a vihar ellen. A norvég sajtó viszont máris becenevén emlegeti a kislányt, amelyben a gumicsizma is szerepet kapott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


