Egy dél-kínai város ösztönző programja
Nagy pénzjutalom jár annak, aki a legjobb egyetemre kerül be
Hatalmas pénzjutalommal ösztönzi egy dél-kínai város a helyi tanulókat a legjobb egyetemekre való bejutásra. A siker garantálására a kiemelkedő diákok tanárainak is nagylelkű jutalom jár.
2014.09.13 00:30MTI
A 2015 és 2021 között futó programban a dél-kínai Enping városának az ország két legjobb felsőoktatási intézményébe, a Csinghua Egyetemre, illetve a Pekingi Egyetemre felvételt nyerő diákjai egymillió jüan (40 millió forint) jutalomban részesülnek - adta hírül a Southern Metropolis című helyi hírlap.
A bejutott tanulók mindegyike megkapja az összeget, amennyiben legalább öt éve a városban regisztrált lakos, és legalább a középiskola utolsó két osztályát ott végezte.
A diákokon túl azok tanárait is jutalmazzák munkájukért: mindegyikük 600 ezer jüant (24 millió forint) kap, az a tanár pedig, aki a középiskola utolsó évében a diákot oktatta, 1,6 millió jüant (64 millió forint).
A jutalomalap összesen 30 millió jüan (1,2 milliárd forint), vagyis minden évre 5 millió jüan (200 millió forint) osztható ki. Amennyiben egy évben három vagy annál több diák jut be a nagy presztízsű intézményekbe, az alap éves összegét diákonként egymillió jüannal (40 millió forint) emelik, és azt osztják el a bejutottak között - írja a lap.
Az alapot egy helyi születésű, jelenleg Makaón tevékeny üzletember ajánlotta fel annak reményében, hogy a városi oktatás színvonalát a pénzügyi ösztönző emelni fogja, az ugyanis a Southern Metropolis szerint évek óta hanyatlóban van.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06