Egy kicsit mindenből
Megtetszett a szerb konyha Gerard Depardieu-nek
Egy kicsit politizált, egy kicsit vezényelt, sokat nevetett és igazán élvezte a szerb konyhaművészet remekeit Gerard Depardieu Belgrádban.
2014.09.06 20:52MTI
Fotó: Facebook/Gerard Depardieu
A francia színész - saját bevallása szerint - a kultúra miatt látogatott Szerbiába, de az ország gasztronómiai kincseire is kíváncsi volt. A belgrádi bohémnegyedben, azaz a Skadarliján tett látogatásakor a túróval töltött sült paprika tetszett neki a leginkább a pincérek szerint, de nagy élvezettel fogyasztotta az ajvárt, a prsutot (szárított sonka) és a prebranac nevű, sütőben készül sűrű babfőzeléket is.
A Belgrádi Filharmonikusok próbájára is bekukkantott a színész, ahol Csajkovszkij Szláv indulóját játszották a zenészek, mégpedig kétszer is, mert Depardieu a karmesteri dobogóra állva szintén levezényelte a zeneművet.
Aleksandar Vucic szerb miniszterelnökkel a szerb kultúráról és jó borokról beszélgetett - mondta a maga a színész a találkozót követő sajtótájékoztatón, hozzátéve, kiderült: hasonló az ízlésük. Emellett kijelentette: örül annak, hogy Szerbia nem csatlakozott az Oroszország elleni szankciókhoz, habár - mint megjegyezte -, nem érzi magát illetékesnek, hogy az ukrán helyzetet kommentálja. "Az élet túl szép ahhoz, hogy a konfliktusokkal foglalkozzunk" - fogalmazott Depardieu.
Az önmagát világpolgárnak nevező színész két évvel ezelőtt mondott búcsút Franciaországnak és költözött Belgiumba a franciákat sújtó luxusadó bevezetése miatt, ezt követően pedig orosz állampolgárrá is vált.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


