Protokoll
Nem ismerte fel a vízirendőr a marokkói uralkodót - igazoltatta
Zokon vette a marokkói uralkodó, hogy a spanyol vízi rendészet ellenőrizte a hajóját.
2014.08.26 23:54MTI
VI. Fülöp és VI. Mohamed Rabatban még jól elvoltak - Fotó: El Mundo,
Zokon vette a marokkói uralkodó, hogy a spanyol vízi rendészet megállította és át akarta kutatni hajóját Ceuta partjainál. Az észak-afrikai autonóm város elnöke szerint viszont ez természetes - írta az El Mundo című napilap online kiadása kedden.
Ceuta elnöke, Juan Jesús Vivas hangsúlyozta: különleges együttműködés és jó barátság van Spanyolország és Marokkó között. Az ügy jelentőségét azzal próbálta kisebbíteni, hogy azt mondta: csupán azért lett hír az incidensből, mert a sajtónak nem volt más témája.
Az eset még augusztus elején történt. A spanyol vízi járőrök rutinellenőrzést végeztek. Miután megállították az uralkodói hajót, elkérték az okmányokat és az úti célról érdeklődtek. Ekkor egy napszemüveget és sapkát viselő, testes férfi lépett elő, aki azt kérdezte: "Nem tudja, ki vagyok?" "Nem" - hangzott a válasz. A férfi ekkor levette a sapkát és a napszemüveget, így már az egyik spanyol járőr felismerte, hogy a marokkói király az.
Bár az útját folytathatta volna, VI. Mohamed nem akart továbbhajózni anélkül, hogy magyarázatot kapott volna a történtekre. Az újság szerint telefonon felhívta a spanyol királyt és elpanaszolta a történteket. VI. Fülöp ezután utasította a belügyminisztert, aki azonnal odaszólt a spanyol kormány ceutai megbízottjának. Végül a helyi rendőrség vezetőjét küldték a helyszínre, aki másfél órával az igazoltatás után ért oda, és bocsánatot kért a marokkói uralkodótól. VI. Mohamed ezzel elintézetnek tekintette az incidenst, megállapította, hogy a vízi rendészet tökéletesen végezte a munkáját és azt is mondta: ha emiatt megbüntetik a járőröket, "abból gondok lehetnek".
Ceuta spanyol enklávé az észak-afrikai Marokkóban. Itt húzódik az egyetlen szárazföldi határ Afrika és az Európai Unió (EU) között, ezért a hatóságok jóval szigorúbban ellenőrzik a part közelében a hajókat.
A két uralkodóház között hagyományosan jó a kapcsolat, a spanyol király VI. Fülöp feleségével, Letízia királynéval együtt legutóbb júliusban tett hivatalos látogatást az észak-afrikai országban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


