12 éve "gyakorolja" a leggyorsabb ágyazást
Lehet tőle tanulni: rekordidő alatt csinálta meg az ágyat a szobalány
12 éve dolgozik szállodákban, ezalatt becslések szerint mintegy 120 ezer ágyat húzott át a szobalány, aki most hivatalosan is felállította a világ leggyorsabb ágyazásának rekordját.
2014.08.23 11:55ma.huTöbb mint egy évet kellett várnia a hivatalos értesítésig, de immár tényleg Andrea Warner neve szerepel a világ leggyorsabb ágyazása kategóriánál a Guinness Rekordok Könyvében - végre megérkezett a megerősítés a tavalyi világcsúcs-kísérlet után. A 42 éves wellingborough-i szállodamenedzser 2013. június 20-án vett részt a londoni Vauxhall hotellánc által szervezett nyílt bajnokságon, ahol kicsivel több mint 1 percre volt csupán szüksége egy ágy elkészítéséhez.
A versenybe a lepedő, a takaró és két kispárna felhúzása és megfelelő elhelyezése tartozott, végül egy díszpléd leterítése. Bár a katonaságnál aligha ment volna át az ellenőrzésen Warner ágyazása, a lepedő nem kicsit maradt ráncos, a takarót pedig nem kellett gondosan visszahajtogatni, hogy ne lógjon le az ágyról (nálunk a szállodák többségében szépen elrendezve találjuk a takarókat a szobába lépéskor), azért így is figyelemre méltó a szobalány 74 másodperces teljesítménye. A legtöbb időt egyébként szemmel láthatóan a paplanhuzat gombjaival töltötte el.
Fotó: YouTube
A rekordkísérletet a helyszínen mintegy 200 főből álló közönség és persze egy négytagú, stopperórákkal felszerelkezett zsűri követte figyelemmel - utóbbiakat az Amatőr Labdarúgó Szövetség "kölcsönözte" a kísérlethez. Bő egy évvel később a Guinness hivatalnokai elismerték a most bevezetett új kategória első győzteseként a szobalányt.
Andrea elmondta, hogy 12 éve dolgozik szállodában, ezalatt nagyjából 120 ezer ágyat kellett előkészítenie a vendégek számára. "Nem tudom elhinni, hogy történelmet írtam azzal, hogy a világon elsőként húztam fel egy franciaágyat rekord 74 másodperc alatt. A legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy egy napon én leszek a rekorder!" - ujjongott Warner.
Kapcsolódó írások:
- Szívószálakból állított fel újabb rekordot az albán mozaikművész
- Játék az idegekkel: nápolyikkal döntöttek dominórekordot
- Röviddel a cél előtt bukott el a rekordkísérlet
- Megdöntötte a víz alatt élés rekordját
- Rekord született: ezer szerencsést masszíroztak egyszerre
- Megdöntötte a sörfutás rekordját: elsőként ment 5 perc alá
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


