Börtönbe került a perverz nő
Kutyákkal fajtalankodott, aztán meg akarta mérgezni a gazdájukat
Letartóztattak egy nőt Amerikában, a gyanú szerint fajtalankodott két kutyával, majd a gazdájukat is meg akarta mérgezni, amikor a tulajdonos rajtakapta az ebbel.
2014.08.19 11:29ma.huAzzal vádolják az 53 éves, új-mexikói Shari Knightot, hogy szexuálisan bántalmazta Spike-ot és Jake-et, a két kutyát, akik Knight lakótársának tulajdonában vannak. A kutyák a helyi, albuquerque-i híradások szerint kisebb sérüléseket szenvedtek, a lakótárs, Beverley Bradley kapta rajta a nőt fajtalankodás közben az egyik kutyával.
Lebukása után egy nappal állítólag meg akarta mérgezni a kutyák gazdáját és annak bátyját, mosogatószert és WC-tisztítót kevert alkoholba, azzal próbálta megitatni a testvérpárt. A lakótárs fivére, Jeffrey még randizott is Knighttal, míg ki nem derült, hogy a nő mit művelt a kutyákkal. "Nincsenek rá szavak. Teljes sokkban voltam. Egyszerűen nem értem" - mondta a két eb gazdája a 7 News című hírműsornak. A letartóztatott nő nemcsak azt az esetet nem tagadta, amikor Bradley rajtakapta, hanem beismerte, hogy már sokszor művelte ezt.
Knight előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást, 15 ezer dollár óvadék ellenében szabadulhat. A vád ellene állatkínzás, súlyos testi sértés és fenyegetés.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06