Lehullt a lepel a 12 indulóról
Régi arcok és "csatornaváltók" is a Sztárban Sztár versenyzői közt
Vége a titkolózásnak, végre kiderült, ki lesz az a 12 ismert énekes és énekesnő, aki a Sztárban Sztár legújabb évadjában küzd majd a Magyarország legsokoldalúbb előadója címért.
Lehullt a lepel: ők a Sztárban Sztár versenyzői
Hat nő és hat férfi, a saját műfajukban már mindannyian bebizonyították, hogy nem ok nélkül hódították meg a közönséget és a slágerlistákat is, ám most nagy kihívás előtt állnak: azt kell megmutatniuk, hogy eltérő stílusokban hogyan tudnak helytállni. Igen, ők a Sztárban Sztár című showműsor legújabb évadának szereplői, akiknek kilétét eddig a TV2 titokban tartotta, most azonban végre lehullt a lepel, és a zsűritagok, majd a műsorvezető személye után a 12 versenyző kilétére is fény került.
A nők részéről Dukai Regina, Keresztes Ildikó, Koós Réka, Pásztor Anna, Tóth Vera és Völgyi Zsuzsi száll be a versenybe, a férfi énekeseket Hevesi Tamás, Kökény Attila, Nagy Sándor, Pál Dénes, Sipos Péter és Vastag Tamás képviseli. Érdekesség, hogy két olyan arc is felbukkan a TV2 hamarosan kezdődő műsorában, akik neve korábban erősen összeforrt a konkurens csatornával, sőt, Vastag Tamást konkrétan a nagy rivális tehetségkutatójában fedezték fel, nem más, mint a most ellenfeleként megjelenő Keresztes Ildikó.
De ha már tehetségkutató, akad itt szép számmal olyan is, akinek a karrierje a TV2 képernyőjén indult el: Tóth Vera a Megasztárban alapozta meg hírnevét, Pál Dénes pedig a Voice-ban kápráztatta el az ítészeket és a közönséget. Rajtuk kívül több profi énekes bizonyíthat majd szeptember 7-től, de olyanok előtt is nyitva áll a nyerés esélye, akiknek a zene nem a fő tevékenységük, inkább színészként, színésznőként ismerheti a közönség, mint Koós Rékát vagy Nagy Sándort.
A sikerműsor rajongói újra elképesztő átalakulásoknak lehetnek majd szem- és fültanúi, láthatják, hogy a művészek hogyan bújnak ismert hazai vagy külföldi zenei legendák bőrébe. Ebben természetesen ismét profi szakemberek - stylistok, fodrászok, sminkesek és maszkmesterek - lesznek a segítségükre, hogy amikor színpadra lépnek, a kinézetükben is a megszólalásig hasonlítsanak az eredeti előadókra. Teljesítményüket Liptai Claudia, Bereczki Zoltán, Hajós András és Majoros Péter "Majka" értékeli, a műsorvezetői posztot pedig Tilla tölti be.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06