Letartóztatták az anyát
Segített a fiának, hogy felgyújtsa magát
Letartóztatták azt a nőt, aki saját fiának segített az interneten terjedő legújabb életveszélyes őrületben, mikor a fiatalok saját magukat gyújtják fel.
2014.08.15 09:54ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net/Naypong
Letartóztatta a rendőrség az észak-karolinai Janie Talley-t, akit azzal vádolnak, hogy hozzájárult fia felgyújtásához. A 16 éves kamasz az interneten legújabban keringő őrületre mondott igent, amelyben a résztvevők leöntik magukat valamilyen gyúlékony anyaggal, majd meg is gyújtják azt - és az erről készült videót nemcsak megosztják a közösségi oldalakon, de meg is nevezik a következő "kihívottat", aki vagy teljesíti ugyanezt, súlyos veszélybe sodorva nemcsak a külsejét, de akár az életét is, vagy pedig kiközösítés vár rá a "nagymenők" közül.
A fiú az anyja körömlakklemosóját használta a művelethez, a vád szerint a 41 éves anya pedig "jelen volt és tudatában volt, mit csinál a fia, ezzel megkönnyítette a felvétel elkészítését" - idézte a rendőrség közleményét a NY Daily News. Néhány másik jelenlévő abban segített, hogy a fiú bőrét égető tüzet mielőbb eloltsák, de így is égési sérüléseket szerzett a mellkasán és a nyakán. A nyár elején indult divathullámnak már tucatnyi sérültje van, annak ellenére, hogy a próbatétel teljesítése általában fürdőszobákban történik, ahol a fiatalok a lángok felcsapása után azonnal magukra engedik a vizet a zuhanyból.
A Facebook minden erejével azon van, hogy eltávolítsa az összes ilyen videót, de a divathullám egyelőre gyorsabban terjed. Szerencsére Magyarországról még nem érkezett efféle hír, és csak remélni tudjuk, hogy a kamaszok inkább nemet mondanak a heccelésre, mint az életüket kockáztassák akár ezzel, akár más, hasonló bátorságpróbával.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


