Megfojtotta a feleségét egy vita miatt
Inkább bevallotta a gyilkosságot, de nem akart hazugságvizsgálatot
Amikor bejelentette a felesége eltűnését, a férj még úgy tett, mintha fogalma sem lenne róla, mi történt az asszonnyal. Ám amikor poligráffal akarták megvizsgálni, inkább kitálalt.
2014.08.11 19:29ma.hu
Beismerte a felesége megölését a philadelphiai gyilkos, közvetlen azután, hogy a rendőrség közölte vele, hazugságvizsgálat alá vetik. A 48 éves Christopher Murray megtagadta, hogy rákössék a poligráfot, inkább önként vallott és részletesen beszámolt arról, hogyan végzett a futni induló feleségével. Constance "Connie" Murray a Pennyback Parkba indult a szokásos esti kocogására, ám onnan már soha nem tért haza, mert egy köztük feszülő nézeteltérés miatt a férje megfojtotta.
A 46 éves, kétgyermekes anya eltűnését a férje és a lánya jelentette be. Elmondásuk szerint az asszony 9 óra körül indult futni, de amikor még késő éjjel sem tért haza, aggódni kezdtek. Mintegy három órán át keresték, de nem bukkantak a nyomára a szokásos útvonalán. Egy kutyasétáltató találta meg másnap, augusztus 5-én a holttestét kevesebb mint egy mérföldre az otthonuktól. A férj akkor azt mondta a rendőröknek, hogy a felesége "egy gyönyörű nő, egy szerető és gondoskodó anya és mesés barát", de a nyomozók kiszúrtak valamit a viselkedésében, ami miatt pillanatok alatt átminősült gyászoló özvegyből gyanúsítottá.
A végső áttörés akkor következett be, amikor a rendőrség azt mondta a férjnek, hogy poligráfos vizsgálatot szeretnének csinálni, amit Murray megtagadott és megtörve végül beismerte a gyilkosságot. Hogy pontosan min vitatkoztak össze előzőleg, arra nem tért ki a rendőrség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06