Hatvanba került a korona
Királyból lett a királynő: megszületett a Miss Balaton
Sztárzsűri, látványos showműsor és 16 gyönyörű lány: megválasztották a Miss Balaton 2014 szépségverseny győztesét. A koronát és a megtisztelő címet egy 20 éves, hatvani szépség nyerte el.
Miss Balaton 2014: Király fejére került a királynői korona
Három válogató és hosszas felkészülés után, augusztus 9-én, Balatonfüreden választották meg a Miss Balaton szépségverseny győztesét. A héttagú zsűri döntése alapján a korona végül Király Lili fejére került. Az első udvarhölgy Viczián Lili, a második pedig Parragh Blanka lett. A közönségszavazást Horváth Cintia nyerte.
„Hatalmas kő esett le a szívemről, amikor kimondták a nevem. Elmondhatatlanul boldog vagyok. Ez volt az első ilyen megmérettetésem, és megnyertem! Rengeteget tanultam a verseny során, élményekkel és barátokkal lettem gazdagabb. Mindig is arra vágytam, hogy ha már királynak születtem, akkor egyszer királynő is lehessek” – mondta el Király Lili, a Miss Balaton 2014 győztese.
A lányok bikiniben, estélyiben és sportos öltözetben is színpadra léptek. A versenyen azonban nemcsak a szépség számított: a döntősöknek a zsűri kérdéseire is válaszolniuk kellett. Dobó Kata számára az egyik legfontosabb szempont a természetesség volt.
„A döntő minden pillanatát élveztem, hihetetlenül hamar eltelt ez a másfél óra. Persze mindig nagy a feszültség, amikor ilyen nagy a tét, de úgy érzem, jó döntést hoztunk. A legfontosabb kritérium számomra a természetesség volt, külsőleg és a kommunikációban egyaránt. A lányok nagyon jól vették az akadályokat, és azt kell mondanom, szívem szerint sokkal több versenyzőt állítottam volna fel a képzeletbeli dobogóra” – mondta el Dobó Kata.
Görög Zita az összképre helyezte a hangsúlyt. A gyönyörű modell szerint egy királynőnek a szépség mellett rengeteg más tulajdonsággal is rendelkezni kell, hogy méltóképpen viselhesse a koronát. Zita szerint a kedvesség és báj elengedhetetlen, a döntéssel pedig tökéletesen elégedett volt.
„Szerencsére nagyon hamar egymásra hangolódtunk a zsűritársaimmal, és mindannyian egyetértettünk abban, hogy az összkép a legfontosabb. Azt a lányt kerestük, aki valóban el tudja majd látni királynői feladatait és úgy gondolom, jól választottunk. Van Király Liliben valami plusz, amiről még ő sem tud, de nagy hasznára válik majd” – mondta el a modell.
A Miss Balaton 2014 döntőjének házigazdája Szabó Kimmel Tamás mellett a VIVA TV műsorvezetője, Iszak Eszti volt. A színpadon pedig nemcsak a versenyzők, de Zséda és az Appril Project táncosai is elkápráztatták a közönséget. A hosszú felkészülést és a finálét követően a döntősök családtagjaik és barátaik körében ünnepeltek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06