Öt éve lehettek a táskákban
Bevásárlószatyorban találtak rá a 80 csontvázra
Szakértők szerint mintegy öt éve heverhettek a csontok a nagyméretű bevásárlótáskákban, miután egy felújítás miatt kiásták a holtakat a templom padlója alól.
2014.08.04 08:29ma.hu
Koponyákat és csontokat talált egy nő egy dél-svéd templom maradványai közt, mintegy 80 ember csontvázát zsúfolhatták bele a nagyméretű ikeás táskákba. A hátborzongató felfedezés dühöt váltott ki a helyi lakosok körében, akik azt mondták, a holtak megérdemelnék, hogy több tisztelettel bánjanak velük. A csontok vélhetőleg 2009 óta heverhetnek a szatyrokban. "Rengeteg koponya és csont volt beletömve a táskákba, 80-at számoltam össze" - mondta Kicki Karlen, aki megtalálta a maradványokat.
A csontok a Kläckeberga templom alól kerültek elő, amit egykor elfedtek az új épület padlójával, de egy felújítás miatt kiásták, és ekkor rakhatták a csontokat a nagy zsákokba. "Mérges lettem, nagyon dühös, hogy ők csak úgy ott hevernek. Beszéltem néhány emberrel a plébánián, ők mondták, hogy a csontok 2009 óta lehettek ott" - mondta a megtaláló. A tervek szerint a csontokat a felújítás végeztével katalogizálták és újratemették volna, de aztán ez valamiért elmaradt és a jelek szerint meg is feledkeztek róla. A csontok némelyike akár 500 éves is lehet - véli Ludvig Papmehl-Dufay régész, aki tagja volt öt éve a csontokat kiásó csapatnak. "Fogalmam sincs, hogy miért késett az újratemetés" - mondta.
Ennek ellenére elismeri, hogy a bevásárlótáskában történő tárolás nem a leghatékonyabb módszer. "Nem általános gyakorlat, és biztosan nem a régészek tették od, de az ikeás táskák igazából nem is olyan rosszak. Remekül megállították az állapotromlást, bár nem túl szerencsés dolog, hogy olyan sokáig a pincében tárolták a csontokat" - magyarázta a szakember. Ms. Karlen azonban a blogjában válaszokat követel, kiemelve, hogy vajon hogyan érezné magát bárki, akinek esetleg a nagyanyja vagy nagyapja lenne a csontok között - de ezek a válaszok egyelőre még nincsenek meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


