A tudomány is teret kap Miskolctapolcán
Csernus és Zacher is az EFOTT-ot választja
Mi áll tetteink hátterében? A szenvedélyek világa miként ragad el minket a valóságtól? Mi mindentől függünk a mindennapokban? Csak néhány kérdés, amire a legnépszerűbb orvosok (is) választ adnak a vándorló fesztiválon.
2014.06.25 11:29ma.hu
Dr. Csernus Imre (Fotó: Redlemon)
A féktelen szórakozás mellett a komolyabb, fiatalokat érintő témákról sem feledkeznek meg az EFOTT szervezői, ahová július 15. és 20. között olyan szakemberek is ellátogatnak majd, mint a „sztár-toxikológus”, Dr. Zacher Gábor, vagy éppen a kíméletlen őszinteségéről híres Dr. Csernus Imre, alias Csernus doki.
„Néhány alkalommal már tartottam előadást fesztiválokon, amire meglehetősen nagy volt az érdeklődés, remélem, ez az idei EFOTT-on sem lesz másként. Úgy vélem, hogy ez a korosztály különösen érdeklődik aziránt, hogy egy-egy megnyilvánulásának, viselkedésének mi rejlik a hátterében. Fesztiválhangulatban pedig sokkal kezdeményezőbbek és bátrabbak a fiatalok, sokszor szokatlan kérdéseket tesznek fel akár az előadást követően is” – mondta Dr. Csernus Imre.
„A beszélgetés keretein belül a szenvedélyek, a realitás elől való menekülés lesz a fő téma” – tette hozzá a népszerű pszichiáter.
A Honvédkórház sürgősségi osztályának vezetője, Dr. Zacher Gábor nem csak szakmájáért, de a rockzenéért is rajong. „Nagyon szeretem a fesztiválokat, rendszeresen járok is. Nálam a rockzene az etalon, magyar fronton pedig abszolút Ivan and the Parazol-fan vagyok” – árulta el Dr. Zacher Gábor, aki az idei EFOTT-on előadóként is feltűnik majd.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


