Elállta az utat a hüllő
Aligátort rángatott "pár ital" után, össze kellett varrni a kezét
Épp az út közepén pihent le egy ráérősen ballagó aligátor, mire az arra járó három fiatal úgy döntött, hogy puszta kézzel odébb vonszolják. A döntés semmilyen szempontból nem tekinthető józannak.
2014.06.23 07:29ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net/Michael Elliott
Glen Bonin finoman szólva kissé be volt már csípve, amikor szinte szó szerint belebotlott a bő 3 méteres aligátorba, amely az út kellős közepén fekve blokkolta a forgalmat, és úgy döntött két barátjával együtt, hogy közös erővel lehúzzák a veszélyes fenevadat a betonról. A fiatalok levették az ingüket, hogy azzal takarják el az állat szemét, azt remélve, hogy így kevésbé vannak veszélyben, ám a trükk nem jött be, az aligátor pedig egyetlen mozdulattal lerázta magáról a ruhadarabot és többször is odakapott a nem túl józan triónak.
A jelenetet egy döbbent autós vette fel, aki épp szemből érkezett, amikor meglátta a furcsa küzdelmet. A három fickó közül Bonin járt a legrosszabbul, akinek a kezére satuként szorult rá a hüllő állkapcsa. A KPLC tévécsatornának azt mondta az áldozat, miután 80 öltéssel varrták össze a sérült karját, hogy mindig is olyan srác volt, aki a nehezebb utat választotta. Persze miután kijózanodott, azt is belátta, hogy nagy szerencséje van, hogy ilyen olcsón megúszta a kalandot. "Határozottan szerencsés vagyok, Isten vigyáz rám" - jegyezte meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


