Fagyit ígért a kegyetlen kínzásért
Megbillogozta a lányait, hogy felismerje őket a többi közt
Izzó fával jelölte meg két kislányát egy 23 éves nő, elmondása szerint azért, mert így biztosan megismeri őket a többi gyerek között. Az anyának nem ez volt az első kegyetlen tette.
2014.06.19 15:29ma.hu
A napközis tanító figyelt fel az 5 és 7 éves kislány testén látható égési sebekre, de amikor megkérdezte a gyerekeket, hogy hogyan szerezték, még ő is elszörnyedt. Kiderült, hogy a lányokat a saját anyjuk, a 23 éves Kayla Oxenham égette össze, ráadásul szándékosan, elmondása szerint így mindig biztos lehetett benne, hogy melyik két lány az övé - számolt be a NY Daily News című amerikai hírportál. A floridai nőt a rendőrség a gyermekek elhanyagolásának vádjával tartóztatta le.
A két kislány, akiknek a nevét a hatóságok nem hozták nyilvánosságra, a nyomozóknak részletesen beszámoltak a "billogozásról". Az anyjuk eszerint izzásig melegített egy darab botot, majd a gyerekek testéhez nyomta - azt nem tudni, melyik részükön. Az egyik gyermek azt is elmondta, hogy a kínzásért cserébe Oxenham fagyit ígért nekik.
A rendőrség úgy tudja, nem ez volt az első alkalom, amikor az anya bántalmazta a két kicsit, bár a bűnügyi nyilvántartásban korábban nem szerepelt a neve. A 7 éves kislány elmesélte, hogy egy ízben a kishúga bezárta a macskát a fürdőszobába, ekkor büntetésképp a nő mindkét lány fejét a falba verte. Oxenham tagadta a vádakat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06