Két államon át húzódott a hajtóvadászat
Két órán át üldözték a 30-cal "száguldozó" traktorost
Két állam rendőrségét is be kellett vonni abba a két órán át tartó hajtóvadászatba, amelynek során egy mindössze 30 km/h sebességgel "száguldozó" traktorost próbáltak elkapni.
2014.06.16 15:29ma.hu
Fotó: YouTube
Igazán nem mondhatja senki, hogy a nagy sebesség miatt nem lehetett elfogni az "ámokfutót", mégis két órán át tartott az üldözés és az indianai traktorost csak a szomszédos Ohióban sikerült lekapcsolniuk a rendőröknek. A 20 éves Dustin D. Clouse Észak-Decaturból indult el, onnan kapták a rendőrök a bejelentést vandalizmus miatt, de miután "elhajtották" a letarolt területről, nem volt hajlandó megállni és feladni magát.
Az üldözésről készült felvételek tanúsága szerint a traktor egyik kerekén már abroncs sem volt, az ámokfutó mégis rendületlenül haladt tovább, és bár tényleg nem mondható gyorsnak a 30 km/h sebesség, amivel hajtott, a rendőrök mégis úgy ítélték meg, hogy nem biztonságos a nyomába eredni, ezért jobb híján csak a járőrkocsikkal próbálták meg közrefogni. A férfi azonban ekkor sem akart megállni, végül átlépte az ohiói államhatárt és az ottani rendőröknek sikerült bilincset rakniuk a kezére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


