A két unoka is a gyanúsítottak közt van
Fejszével végezték ki a nagypapa tacskóját
Négy fiatalt, köztük a gazdi két unokáját is gyanúsítják a kutyagyilkossággal, amelynek áldozata egy 2,5 éves tacskó. A kutya tetemét egy árokban találták meg, fejszével verték agyon.
2014.05.22 08:29ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net/Grant Cochrane
A rendőrség úgy véli, hogy az állatgyilkosságért felelőssé tehető fiatalok közt ott van a gazdi két unokája is, akiket a korábban elfogott másik két elkövető dobott fel. A stájer területen található Weizben élő férfinak a 30 hónapos tacskóját gyilkolták meg, a nyomozás eddigi adatai szerint egy fejszével verték agyon az állatot, és csak két nappal később találtak rá a tetemére egy közeli árokban. A nagypapa egészen mostanáig nem is gyanította, hogy két unokájának is köze lehet az esethez.
A gyilkosságot még márciusban követték el, és az időközben letartóztatott két gyanúsított dobta fel az unokákat. A vallomás alapján egyelőre úgy tűnik, hogy a négy, 16-18 év közti fiatal egy este elment szórakozni, majd a nagypapa házában aludtak mindannyian. Az éjszaka közepén az egyik 18 éves fiatal felébredt és belerúgott a kutyába, ezt követően verte agyon az egyik társával az ebet.
A gazda feljelentést tett a két vendég ellen, akiket a rendőrség gyanúsítottként hallgatott ki, és mostanra vált világossá, hogy az unokák is benne lehettek a bűncselekményben. Az indítékra azonban egyelőre egyikük sem adott elfogadható magyarázatot - számolt be az Austrian Times című osztrák hírhonlap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


