Káosz a halottasházban
Horror: 250 hulla a kórházban, 30 négyzetméteren!
Borzalmas állapotok uralkodnak a madridi Complutense Egyetemen: az anatómiai intézet hullakamrájában kegyeletsértő módon mintegy 250 holttest fekszik ellátatlanul az alig 30 négyzetméteres teremben.
2014.05.20 17:05MTI
Forrás: Wikipedia
Az El Mundo című lap az intézet egy dolgozójára hivatkozva közölte, hogy az egyetemnek tudományos célból adományozott testek egy része évek óta fekszik a pincehelyiségben - szobahőmérsékleten - ellátatlanul, egy részük már mumifikálódni kezdett.
A neves egyetem beismerte a "problémát" és közölte, hogy vizsgálatot indít az ügyben. Elmondásuk szerint a válság és az anyagi keretek csökkentése miatt bizonyos megüresedett állásokat nem tudtak betölteni, ez okozta a gondot. Közleményükben azonban az intézmény vezetői elmondták, hogy néhány napja szerződést kötöttek egy temetkezési vállalkozással a testek "eltávolításáról", ez pedig még ezen a héten megkezdődik.
Ramón Mérida, az anatómiai intézet vezetője az El Mundónak elmondta: "Nem vagyunk gazdagok. Az alkalmazott, aki az égetőkemencét kezelte, decemberben nyugdíjba ment. Helyét azonban többek között azért sem lehetett betölteni, mert a szakszervezet panaszt tett: az 1991-ben beüzemelt kemence egészségkárosító gázokat bocsát ki".
Mérida szerint nincs szó egészségügyi kockázatról, a "fertőzött testeket ugyanis azonnal elhamvasztották".
A több tucatnyi, részben mumifikálódott holttestet rejtő kamra csupán 25-30 négyzetméteres és teljesen megtelt - írta az El Mundo. A lap veszélyes és az egészséget károsító "hatalmas holttestrakásról" ír, tudósítását hátborzongató képekkel illusztrálja. Az egyetem kifogásolja, hogy a képeket a szükséges engedélyt nélkül készítették, valódiságukat azonban nem vitatta.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


