Regina Apostolorum
Katolikus egyetemen a sátánizmusról és az ördögűzésről - komolyan!
Összesen 33 országból 200-an vettek részt szerdán az Ördögűzés és megszabadító ima című első előadáson. A szeminárium szombatig tart.
2014.05.07 17:51MTI
Forrás: youtube.com
A sátánizmusról és az ördögűzésről tartanak képzést a Regina Apostolorum katolikus egyetemen Rómában.
Összesen 33 országból 200-an vettek részt szerdán az Ördögűzés és megszabadító ima című első előadáson. A szeminárium szombatig tart.
"A részvételre nemcsak papok, hanem pszichológusok, pszichiáterek, orvosok és olyanok is jogosultak, akik segíthetik a papokat az ördögűzésben" - mondta el Cesare Truqui pap és exorcista (ördögűző), a szeminárium egyik szervezője.
"Az előadássorozattal erősíteni akarjuk az ördög és a megszállottság létezésének tudatát, illetve azt, hogy ezek Isten és az ima segítségével legyőzhetők" - fejtette ki Truqui.
Olaszországban az egyház szerint mintegy négyszáz ördögűző működik. A csaknem félezer éves katolikus hagyományokra visszatekintő - más vallásokban és a pogány kultuszokban is népszerű - ördögűzéshez szükséges szertartásokat a vatikáni kézikönyv szerint olyan helyen, tárgyon vagy emberen lehet végrehajtani, amely és aki felett a sátán befolyást gyakorol, de még nem szállta meg teljesen. A szertartást csakis megyéspüspök által felhatalmazott, megfelelő tudással felvértezett pap végezheti.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


