Először osztották ki a Man of the Year díjakat
Stílusból jeles: Ákos hozta el a legstílusosabb férfi címet
Zártkörű díjátadón ünnepelték tegnap este az erősebbik nem tehetségeit. A nyuszis magazin idén először osztotta ki a Playboy Man of the Year díjait, melyen többek közt Kovács Ákos is elismerést kapott.
Először osztották ki a nyuszis magazin díjait férfiaknak
2014.04.25 16:29ma.huHatározottak, intelligensek, nyitottak – ennek jegyében jelölte idén először hazánk legdominánsabb férfijait a világszerte ismert nyuszis magazin a Playboy Man of the Year díjára. Csütörtök este az egyik legrangosabb budai szórakozóhelyen rendezett zártkörű gálán kiderült, hogy az olvasók Kovács Ákost tartják a legstílusosabb férfinak.
„A stílus többet jelent az öltözködésnél: jómagam az elmúlt huszonöt évben számos divatbakit is elkövettem, például sokáig jó ötletnek tűnt, hogy zöld befőttesgumival fogjam össze a hajam. A Playboy olvasóinak elismerése a velem dolgozó stábnak is szól, Tusor Anikó stylist és Mezei Jo fodrász érdeme is. Köszönet a lapnak a jelölésért és a közönségnek a lelkes szavazatokért” – mondta az énekes-dalszerző.
A sportolók között Michelisz Norbert gyűjtötte be a legtöbb szavazatot, míg a médiaszereplők közül Kiss Ádám vehette át a magazin elismerését.
„Mondhatnám, hogy szoros volt a verseny, de akkor hazudnék” – kezdte nevetve Kiss Ádám. „Viccet félretéve, nagyon megtisztelő ez a díj, és köszönöm mindenkinek, aki rám szavazott. Ritkán járok ilyen eseményekre, de ezt mégsem hagyhattam ki. Valójában a Humorfesztivál óta nem voltam ilyen rangos rendezvényen” – folytatta a humorista, aki évek óta előfizetője a nyuszis magazinnak.
A gasztronómia terén az Anyukám mondta étterem tulajdonosa, Dudás Szabolcs, míg az internetes innováció kategóriában a Ustream magyar webfejlesztője, Fehér Gyula győzedelmeskedett. A szakmai zsűri egy abszolút győztest is hirdetett. Az elismerést a nemrég Michelin-csillagot kapó Borkonyha vezetője, Sárközi Ákos vehette át. Azonban a legstílusosabb kategóriában jelölt Király Viktor sem tért haza üres kézzel.
„Úgy vélem, a stílus nem csupán az öltözködésre korlátozódik, ugyanúgy vonatkozik a jellemre vagy éppen a zeneiségre. Nálam a stílusosság fogalma az édesanyám és a barátnőm nélkül nem is létezhetne, hiszen nagyon sok útmutatást kapok tőlük. Tiniként persze nekem is voltak különböző korszakaim, hol deszkás voltam, hol rocker” – árulta el Király Viktor, aki örömmel vette át a Karl Lagerfeld különdíját.
Az idén tizenöt éves nyuszis magazin exkluzív díjátadóján olyan ismert Playmate-ek is együtt ünnepeltek a jelöltekkel, mint Bódi Sylvi, Daniludisz Niki és Hargitai Bea.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:01 Orbán Viktor gratulált az észak-macedóniai parlamenti választás győztesének
- 14:59 Gyermekpornográfia miatt 13 évre ítéltek egy makói férfit
- 13:57 Megölte élettársát, majd magával is végzett egy férfi Szamosújlakon
- 12:54 Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a pénzügyőrök egy albán autóban
- 11:53 Putyin: elutasítjuk bármely ország vagy szövetség igényét a kizárólagosságra
- 10:01 Katonai ceremóniával fogadták a kínai államfőt
- 9:00 A Hamász elfogadott egy egyiptomi-katari tűzszüneti javaslatot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06