Kimúlt a tizedik
Már csak kilenc szumátrai orrszarvú él fogságban a világon
A faj az erdőkivágások és az orvvadászat miatt került a súlyosan veszélyeztetett kategóriába.
2014.04.01 11:59MTI
Forrás: MTI
Kimúlt a világ tíz fogságban élő szumátrai orrszarvújának (Dicerorhinus sumatrensis) egyike: az ohiói Cincinnati Állatkert nőstényének halála jelentősen visszaveti a súlyosan veszélyeztetett faj megmentésére irányuló törekvéseket.
A Suci nevű rinocérosz helyi idő szerint vasárnap pusztult el ugyanannak a betegségnek a tüneteit mutatva, amely anyjával is végzett. Az állatkert illetékesei szerint azonban a boncolás végső eredményeire hónapokat kell várni.
Suci 2004-ben született és egyike volt az Emi nevű nőstény és az Ipuh nevű hím három borjának. A szülők 2009-ben, illetve 2013-ban pusztultak el. A gondozók abban reménykedtek, hogy sikerül pároztatniuk Sucit és fiatalabb testvérét, Harapant, amely immár Észak-Amerika egyetlen szumátrai orrszarvúja. (Suci másik testvérét 2007-ben Szumátrára küldték egy ottani tenyésztőprogramhoz.)
Az állatkertnek meg kellett várnia, amíg Harapan elérte az ivarérett kort, ám Suci időközben veszíteni kezdett a súlyából és a gondozók hemokromatózis - anyagcserezavarok közé tartozó genetikai betegség, amelyet a szervezetben kórosan felgyülemlett vas okoz - miatt kezdték kezelni.
Az intézmény egyelőre nem közölt információkat tenyésztőprogramja jövőjét illetően, de hangsúlyozta, hogy továbbra is elkötelezett marad a faj megmentésének ügye mellett.
A környezetvédők szerint mára mindössze száz szumátrai orrszarvú maradhatott az állatok természetes élőhelyének számító Indonézia és Malajzia erdőiben. A faj az erdőkivágások és az orvvadászat miatt került a súlyosan veszélyeztetett kategóriába. Néhány ázsiai kultúrában gyógyászati célokra használják az állatok tülkét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


