Hagyomány ellenében

A román romakirály bekeményít

Korlátozná a roma kiskorúak házasodását Dorin Cioaba, magát a romák nemzetközi királyának nevező vezető.

2014.03.25 12:16MTI
A botrányt kavart esküvő a régi romakirállyal, Florinnal

Cioaba bejelentette, hogy a cigánybíróság döntése érelmében ezentúl a roma gyerekek házasodása csak 16 éves kortól engedélyezett, és kilátásba helyezte a közösségből való kizárást a szabálysértőkkel szemben.

A romák általában egymás között házasítják össze kiskorú gyermekeiket. Gyakran előfordul, hogy akár már 7-8 éves kislányokat frigykötésre kényszerítenek szüleik.

Hatalmas botrány tört ki Romániában tíz évvel ezelőtt éppen Cioaba király tavaly nyáron elhunyt édesapja, Florin Cioaba miatt, aki tizenkét évesen adta férjhez egyik lányát ez utóbbi akarata ellenére, és ebből az alkalomból fényűző lakodalmat rendezett Nagyszebenben. Akkor Emma Nicholson európai parlamenti képviselő, Románia volt EU-s jelentéstevője is felemelte a szavát a roma gyermekek összeházasítása ellen.

Dorin Cioaba romakirály szerint fontos, hogy a gyerekek minél több ideig járjanak iskolába, ezért is kívánatos a házasodásuk kitolása. Ugyanakkor a kiskorúak eljegyzése továbbra sem lesz tiltott, így a 16 éven aluli gyerekeket is elígérhetik szüleik, ami megünnepelhető, de a lányok nem viselhetnek az eljegyzésen menyasszonyi ruhát, és ajándékot sem fogadhatnak el a szülők az eseményen résztvevőktől.

Az új házasodási szabály betartását a cigánybíróság által alapított bizottság fogja felügyelni, amelyben a roma közösség elismert tagjai kapnak helyet - magyarázta a romakirály.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.