Két év után perelnék az énekesnőt
16,6 millió dollárt ér M.I.A. középső ujja
Két évvel az emlékezetes baki után döntöttek úgy az amerikafutball-liga vezetői, hogy kártérítést követelnek az extravagáns M.I.A-től, aki a 2012-es Super Bowl félidejének szünetében bemutatott a középső ujjával.
2014.03.19 10:53ma.hu / MTI
A világ már szinte el is felejtette a két évvel ezelőtti botrányt, az NFL (amerikaifutball-liga) azonban nemcsak hogy nem felejt, de még kevésbé hajlandó a megbocsátásra, amiért 2012. február 5-én a Super Bowl félidejének szünetében M.I.A egy határozott mozdulattal emelte a középső ujját a közönség felé. Az extravagáns énekesnő Madonnával és Nicki Minaj-zsal lépett színpadra az Indianapolisban rendezett nagydöntőn, és minden óvintézkedés ellenére sem sikerült a tévéközvetítésből sem kiszűrni az obszcén mozdulatot.
Az élő show és a közvetített adás között 2004 óta alkalmaznak néhány másodpercnyi időeltolást, azóta, hogy ugyancsak a nagydöntő szünetében okozott óriási botrányt Janet Jackson, akinek énekestársa, Justin Timberlake tépte le a ruháját - előre eltervezetten, ám a szervezőkkel nem egyeztetett koreográfia szerint -, és kivillantotta a csillaggal díszített mellbimbóját. Épp az efféle váratlan események miatt vezették be a csúsztatást a közvetítésekben, de M.I.A esetében úgy alakult, hogy még így sem tudták korrigálni a beintését.
Az NFL már korábban pert indított a most 38 éves énekesnő ellen, de a korábbi 1,6 millió dolláros kártérítést felülbírálva most úgy döntöttek, 15 millió dollárral megtoldják a követelést. M.I.A szóvivője egyelőre nem kommentálta a hírt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


