Meghurcolták a szavai miatt
Holtában dicsérte Whitney Houstont, most perel a tiszteletlen őrmester
Amikor Whitney Houston holttestére rátaláltak a Beverly Hilton egyik lakosztályában, óriási felháborodást váltott ki, hogy az egyik őrmester megjegyezte: "még most is jól néz ki". Most az őrmester pert indított.
2014.03.11 16:26ma.hu
Fotó: MTI
Pert indított Beverly Hills ellen az az őrmester, aki egyike volt 2012 januárjában a Beverly Hiltonba kirendelt helyszínelőknek, akkor, amikor az egyik lakosztály fürdőkádjában rátaláltak Whitney Houston holttestére. A sajtóban akkoriban nagy port vert fel, hogy a jelen lévő nyomozók egyike felhajtotta a kádban fekvő Houston leplét és megjegyezte, hogy "még mindig jól néz ki". Brian Weir őrmestert tiszteletlenséggel vádolták, sokak szerint pedig egyenesen kegyeletsértő volt a megjegyzése.
Most, két évvel az eset után Weir azért perelte be a Los Angeles-i városrészt, mert elmondása szerint azzal, hogy nyilvánosságra hozták az ő szavait, zaklatásnak tették ki őt, számtalan támadás érte az énekesnő halálát követő időszakban, emellett a megélhetését is befolyásolta az a néhány, dicséretnek szánt szó: eltávolították őt a rendőrség különleges egységeiből és a promóciókból is kizárták őt.
Felettese azt mondta, nem zárkózik el a jogi elégtételtől, bár szerinte Weir korábban is annyiszor próbálkozott már hasonló követelésekkel, hogy ezáltal az egész alaptalannak tűnik - számolt be a News13 című amerikai hírhonlap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


