Dó-Ré-Egon
Elhunyt a Szellemirtók sztárja
Elhunyt Harold Ramis, a Szellemirtók egykori sztárja, az Idétlen időkig vagy a Csak egy kis pánik rendező-forgókönyvírója.
2014.02.24 19:58MTI
Bill Murray, Dan Aykroyd, Harold Ramis - 3brothersfilm.com
Ramis ritka autoimmun betegségben szenvedett, az évek óta betegeskedő művészt 69 esztendős korában hétfőn érte a halál chicagói otthonában.
A mulattatóra 1978-ban, a Party zóna című vígjáték társforgatójaként figyelt fel Hollywood. Később Bill Murrayvel együtt szerepelt a Bombázók a seregnek című filmben 1981-ben, valamint 1984-ben a Szellemirtókban és annak öt évvel későbbi folytatásában is. Utóbbi két szellemes komédiát forgatókönyvíróként is jegyezte.
A Chevy Chase-szel 1980-ban forgatott Golfőrültekkel mutatkozott be rendezőként, közös munkájuk a Családi vakációban folytatódott.
A Bill Murray főszereplésével készült Idétlen időkig című vígjáték forgatókönyvéért megkapta a BAFTA-díjat.
Utolsó rendezése 2009-ben A kezdet kezdete című vígjáték volt, amelyben Jack Black és Michael Cera szerepelt. Színészként 2007-ben, a Felkoppintva című produkcióban is láthatta a közönség.
Komikus vénájának elismeréseként elnyerte a legkiválóbb tehetségeknek járó Amerikai Komédia Díjat és a Brit Komédia Díjat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:20 Emberi ostobaság miatt ebrendészek vitték el az utcacicákat Dorozsmán - most azt keresik, hova kerültek
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


