Agyrázkódást kapott a szerelmes nő
Veszélyes szex: a falba verte a barátnője fejét a túlsúlyos ifjú
Élete első szexuális élményét élte át a súlyosan elhízott férfi, de kis híján tragikusan ért véget: a szerelem hevében az egyik erőteljesebb lökéssel akkorát lódított a barátnőjén, hogy ő a fejével törte be a falat.
2014.02.21 15:29ma.huAz első szex szinte mindenkinek egy életre szóló emléket jelent, ám csak kevesen mondhatják el, hogy annyira emlékezetes, mint Gregg Casarona és barátnője számára, akiknek a történetét még a TLC című amerikai tévécsatorna is feldolgozta az extrém szexuális kalandokról szóló sorozatában. Az eset nyolc évvel ezelőtt történt, amikor Gregg még 197 kilót nyomott - azóta ennek nagyobb részét leadta -, az akkor 21 éves barátnője, Jennifer Gerakaris viszont egy teljesen átlagos alkatú lány volt, sőt, 51 kilójával szó szerint eltörpült szerelme mellett.
Fotó: YouTube
Egy hónapja járhattak, amikor a lány úgy érezte, ideje egy szinttel feljebb lépni a kapcsolatukban, és az ágyába csábította az elhízott férfit. Ő bevallotta, hogy ez lesz élete első szeretkezése, így Jennifer szabad irányítást adott neki. Ahogy Greg egyre jobban belefeledkezett az ütemes mozgásba, minden egyes lökéssel egyre hátrább tolta az ágyon a pihekönnyű lányt, mígnem az egyik erőteljesebb lökéssel akkorát lódított rajta, hogy a lány feje nekicsapódott a vékony falnak és áttörte azt.
"Arra gondoltam: ez volt életem első szexe, és megöltem őt. Jen meghalt!" - idézte fel a szörnyű pillanatokat a férfi. Szerencsére néhány másodperc múlva már együtt nevettek, amikor Jen magához térve azt kérdezte: "miért hagytad abba?" Ennek ellenére végül mégis a kórházban kötöttek ki, mert a lány agyrázkódást szenvedett, és aztán újabb kínos pillanatoknak néztek elébe, amikor el kellett mondani az orvosnak, hogy mi is történt pontosan.
Ma már persze mindketten nevetve idézik fel a különös bakit, és kissé zavartan, de nyíltan mesélnek róla a dokumentumsorozatban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


