Gyámot rendeltek ki, hogy kezelhessék
Kényszerítik a kemoterápiára a vallásos kislányt
A szülei heves tiltakozásba kezdtek és inkább elbújtak a 11 éves kislányukkal együtt, mintsem beleegyezzenek a leukémiája miatt a kemoterápiába. A bíróság azonban közbelépett.
2014.02.14 17:29ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net
Hosszas huzavona után a bíróság úgy döntött, a kijelölt gyám feladhatja a küzdelmet egy 11 éves, nemrég leukémiával diagnosztizált lány kezeléséért, akinek szülei meg akarták tiltani a kemoterápiát. Az Ohióban élő Sarah Hershberger mélyen vallásos, amish szülei az első kezelések után megriadtak, hogy a terápia megöli a lányukat, ezért hazavitték őt a kórházból, majd ismeretlen helyre távoztak és több mint négy hónapja bujkálnak.
Korábban egy gyámot rendeltek ki, hogy így teremtsék meg a kemoterápia jogi feltételeit, az orvosok szerint ugyanis a gyermeknek ez az egyetlen esélye az életben maradásra. Miután azonban ő a szüleivel együtt ismeretlen helyen tartózkodik, a gyám semmilyen módon nem tudja biztosítani az orvosi előírások betartását, és a bíróságtól azt kérte, hadd hagyjon fel a terápia kikényszerítésével. A bíróság egy hónapon át mérlegelte a körülményeket, mire végül úgy határoztak, hogy a kiskorú lány törvényes képviselője nem vonható felelősségre az ellehetetlenített kezelés elmaradásáért - számolt be a News13 című amerikai hírportál.
Most abban bíznak, hogy a döntés hatására Sarah és szülei visszatérnek az otthonukba, azt azonban továbbra sem lehet tudni, hogy mitől remélik a gyógyulását.
Kapcsolódó írások:
- Áttörés lehet a kemoterápia ártalmai ellen védő új módszer
- A Twittert választotta a kemoterápia helyett
- Injekcióban adott kemoterápia - éveket jelenthet petefészekrákos pácienseknek
- Dráma - 18. szülinapja előtt meghalt a tini anyuka: elutasította a kemoterápiát
- Lehet egészséges gyerekük a sugár- és kemoterápián átesetteknek?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


