Mi lehet ennél jobb reggelire?
Ez igazán elmebeteg: instant kávé jön a konyhai csapból!
Nem kell többé álmosan botorkálva, begyógyult szemekkel vakoskodva tapogatózni a konyhában a kávésdoboz után, elég csak a csap alá tartani a bögrét, és máris jön a finom fekete!
2014.02.10 15:08ma.hu
Fotó: YouTube
Előfordult már, hogy félig (vagy teljesen) csukott szemmel kibotorkált reggel a konyhába, és a kávétartó helyett a sótartóhoz nyúlt? Hát olyan, hogy az instant kávét véletlenül a bögre mellé kanalazta, nem pedig bele? Ezentúl ilyen veszély nem fenyeget senkit, és már arra sem kell várni, hogy felforrjon a víz, elég, ha csak megnyitja a csapot, alátartja a bögrét, és másodpercekkel később már kortyolgathatja is a finom, krémes feketét, az élményt pedig a felszínen finoman úszó, igazi olasz crema koronázza meg.
Igen-igen, tudjuk, az igazi hardcore kávéimádóknak ez nem lesz megoldás, de ők amúgy sem isznak instant kávét. Aki viszont igen, annak új reményt ad a két norvég ezermester találmánya, akik bebizonyították, hogy igenis lehet bojlerben kávét főzni - egy darabig biztos nem lesz gondjuk az utánpótlásra! Azt persze nem tudhatjuk, hogy a fűtőszálra hogyan hat a csersav, de ettől függetlenül maga az ötlet igazán őrült, és mi imádjuk!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


