Néha Aesopusnak is lehet igaza
Lekörözte a teknős a nyulat a sípályán
Fölényesen megverte a nyulat a teknős, igaz, nem a füves réten és nem futóversenyben, hanem havon siklásban, mindenesetre bebizonyosodott: néha még a nagy mesemondóknak is lehet igazuk.
2014.01.14 17:40ma.hu / MTIHázikedvencek számára rendeztek síversenyt egy kínai pályán, ahol csak annyi volt a megkötés, hogy az állatoknak valamilyen módon a gazdájukhoz kell csatlakozniuk lesiklás közben. Ez történhetett pórázon vezetéssel, de akár úgy is, hogy a gazdi a sílécén utaztatta az állatot, esetleg szánkón húzta maga után. A Honan tartományban megrendezett verseny szervezői ugyanakkor nem korlátozták a benevezhető állatok körét, így eshetett meg, hogy nemcsak kutyák és macskák lepték el a sípályát, hanem rajthoz állt egy kakas és egy sárga kacsa is, no meg ott volt egy nyúl és egy teknős.
Hogy az összesített versenyben ki lett a győztes, azt nem tudni, mivel a helyi sajtó a végső sorrendnél sokkal érdekesebbnek találta azt a részeredményt, hogy a teknős bizony csúnyán lepipálta a nyulat, és még trükköznie sem kellett hozzá, ahogyan azt a jól ismert író, Aesopus meséjéből ismerjük. Történt ugyanis, hogy a nyúlnak nagyobb kedve támadt össze-vissza ugrálni, mint kecsesen siklani, a teknős viszont jólnevelt és szabálykövető házikedvenc módjára csúszott a lejtőn, ahogy azt kell.
A futamon negyven gazdi és állat indult, a teknős a harmadik helyen ért célba. Azt is tudni lehet, hogy a sílécen utazás vált be a számára, míg ősi ellenfele, a nyúl a hosszú póráz előnyeit kihasználva hátrányba hozta gazdáját. A sereghajtó a közönségkedvenc, piros sálat viselő kacsa lett, aki azzal vívta ki magának az elismerést, hogy bár igencsak bukdácsolva tudott a csúszós havon közlekedni, derekasan kitartott és végül sikerült célba érnie.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


