Mentették, ami menthető volt
Harapófogót kapott az összeroncsolt keze helyére a beteg
Egy meghibásodott gép miatt veszítette el mindkét kézfejét egy hónapja a kínai gyári munkás, az orvosok azonban bravúros módon építették újjá a hiányzó végtagot: "harapófogókat" kapott.
2014.01.09 11:55ma.huNem sok maradt a 18 éves Wang Jin kezéből, amikor közel egy hónapja, december 11-én egy meghibásodott gép mindkét csuklóját szilánkosra törte, az ujjcsontok közül is csak néhány maradt épen. A fiatal munkással kollégái azonnal a kórházba rohantak, de a röntgen sem biztatott sok jóval. Az orvosok azonban úgy döntöttek, megpróbálják megmenteni, amit lehet, és pár héttel a műtét után már bravúros eredményekről számolhattak be: a férfi két "harapófogót" kapott a karjai végére, ami igaz, hogy messze van a valódi kéztől, de legalább képes vele fogni és csaknem teljes életet élhet.
A sebészek az épen maradt csontokat felhasználva alakították ki Wang Jin új kézfejeit. A jobb kezére a hüvelykujjával szemközt a bal kisujját varrták, a bal kezén pedig eltávolították a középső ujját, így a mutató- és gyűrűsujj megtartásával alakult ki a másik harapófogó. A beavatkozás összesen kilenc órát vett igénybe, a jelentések szerint a sérült fiatalember már képes behajlítani az ujjait.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


