Remeg a fájdalomtól, de nem hagyja abba
Elmebeteg bátorságpróba: kaktuszt eszik a kajabajnok
Nagy elánnal vág bele az eszement próbatételbe, és szó se róla, derekasan végig is csinálja, de a végére szó szerint egész testében remeg a fájdalomtól, amit a szúrós kaktusz okoz a szájában.
2014.01.08 15:21ma.huKorábban sok más mellett azzal szerzett hírnevet magának, hogy kereken 150 McDonald's csirkefalatot falt be együltő helyében a kamera előtt, egy másik alkalommal pedig méregerős chillit majszolt elkínzott arccal, az őrült étkezéseiről híres L.A. Beast azonban most minden eddigi próbatételén túltett: két kaktuszt gyűrt le a torkán, úgy, ahogy azok a cserépben nőttek, tüskéstől.
Az őrült ötlet nem a saját elméjéből pattant ki, a világhálón fel-felbukkannak olyan bátor próbálkozók, akik minden előkészítés nélkül, nyersen próbálnak megbirkózni ezzel az igencsak szúrós növénnyel. Ahogy L.A. Beast mondja, ez egy valódi próbatétel az elme számára a fizikum fölött, és valóban az: a férfi már az első pár harapás után üvölt a fájdalomtól, a végére pedig szó szerint rázza őt a remegés, de akkor sem adja fel.
Fotó: YouTube
A kaktusz egyébként nem mérgező, a tüskéi viszont súlyos sérüléseket tudnak okozni végig az egész emésztőrendszerben, nemcsak a szájban. Épp ezért a videó elején írásban is, és a nagy próbatétel előtt L.A. Beast szóban is figyelmeztet mindenkit, különösképp a gyerekeket, hogy ezt a kísérletet véletlenül se próbálják ki, a felnőttek is csak akkor, ha ott áll mellettük egy képzett orvos - ha esetleg szükség lenne rá.
A videó jelenleg több mint 257 ezer találatot ért el, a hozzá fűzött kommentárok pedig alaposan megosztották a közönséget. "Én nem vagyok valami okos ember, de sosem ennék kaktuszt" - jegyezte meg az egyikük, egy másik pedig csak annyit mondott, ő még megérinteni sem hajlandó ezt a növényt, ami belülről fogja elpusztítani L.A. Beastet.
Ön mit gondol a videón látható fiatalemberről: bátor, vagy teljesen őrült?
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


