Verekedésbe torkollt a mulatság
Leharapták a lábujját a szilveszteri buli végére
Annyira eldurvult a szilveszteri parti egy házibuliban, hogy végül az egyik vendéget kórházba kellett szállítani - mert a házigazda úgy tett pontot a kiadós veszekedés végére, hogy leharapta a vendége kislábujját.
2014.01.03 09:49ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net (Képünk illusztráció!)
Féltékenységi botrány miatt tört ki a verekedés egy szilveszteri bulin Bostonban, aminek egy kislábujj látta a kárát, de a két harcias amazonnak szép gyűjteménye lett karmolásokból is, ami miatt mindkettőjüket kórházban kellett ellátni. A tanúk elmondása szerint a veszekedés valamikor hajnali 3 körül robbant ki a házigazda és a vendége között, mert a vendéglátó azzal vádolta meg a későbbi áldozatot, hogy tönkreteszi a bulit, és persze egy férfi is az okok között szerepelt.
A vita hevében a támadó többször is megütötte a vendégét és egymás haját tépték, aztán amikor az áldozat megpróbált elmenekülni a lakásból, a hajcihő az utcán folytatódott. A veszekedő felek a földön birkóztak egymással, aztán egy hátborzongató pillanat vetett véget az összecsapásnak: a házigazda leharapta a másik nő kislábujját a bal lábáról. A sérültet egy barátja vitte kórházba.
A rendőrséget hajnali 5 óra körül értesítették, hogy testi sértés történt, most ők vizsgálják az eset pontos körülményeit, melynek nyomán nemcsak a lábujj lett oda, de mindkét nő karja tele van karmolásokkal, az áldozatnak ugyanilyen sérülései vannak a homlokán, a nyakán és a mellkasán is - adta hírül a Daily Mirror.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


